Aktuális hírek
Gyurcsán új pártot alakított (07.11.2011)
Gyurcsány Ferenc, volt magyar államfő új pártot alakított, amely a Demokratikus koalíció nevet kapta. A politikai párt november 6. alakult a volt Demokrata párt alapjain, amelyet átneveztek. A Demokratikus koalíció elnöke Gyurcsány Ferenc lett, mely a párt alapító ülése követően hangoztatta, hogy a DK az ország legdemokratikusabb pártja lesz.
Kettős állampolgárság (17.05.2010)
Róbert Fico, Szlovákia ministerelnöke a szlovák közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában (2010.05.16) kijelentette, hogy Szlovákiában még a magyar parlament döntése előtt meg kellene változtatni a hatályos törvényeket olyan értelemben, hogy az, aki felveszi egy másik állam állampolgárságát, veszítse el a szlovákot. Meggyőződése, hogy ez lenne a legmegfelelőbb válasz a magyar kezdeményezésekre. Ez alól a szabály alól csak a születéssel, illetve a házasság révén szerzett második állampolgárság jelentene kivételt.
Megalakul az új Országgűlés (10.05.2010)
Pénteken, május 14, 13 órakkor megalakul az új Országgűlés. Sólyom László, köztársasági elnök ünnepi beszédet mond, ezután Horváth János korelnökként beszédet mond, majd bejelenti, mely képviselőknél áll fenn összeférhetetlenség. Felszólal Bajnai Gordon leköszönő miniszterelnök. Orbán Viktor már miniszterelnök-jelöltként mond beszédet. Ezután következik a frakciók megalakításának és vezetőik nevének bejelentése. A képviselők titkos szavazáson választják meg az Országgyűlés tisztségviselőit: az elnököt, az alelnököket és a jegyzőket.
Reakciók a választásokra (13.04.2010)
Róbert Fico, Szlovákia ministerelnöke április 12-kén kijelentette, hogy az új Magyar miniszterelnökkel köszen ál találkozni (még a Szlovákiai parlamenti választásokig), hogy tárgyaljon a mostani Magyar – Szlovák viszonyokról. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS), Anna Belousovová ajkain keresztül aggodalmát fejezte ki a további Magyar-Szlovák viszonyokkal kapcsolatosan, mkivel hogy a Magyarországi parlamenti választásokat a „nemzeti” irányultságú párt nyerte, a FIDESZ. Néhány külföldi napilap, például a New York Times aggodalmát fejezte ki a nacionalizmus és szélsőséges pártok erősödésével Magyarországon, mivel hogy a JOBBIK pozíciója erősödik.
A FIDESZ nyert (12.04.2010)
A parlamenti választások elsó körét a FIDESZ-KDNP nyerte 206 parlamenti képviselővel (53,37%). Az MSZP 28 mandátumot szerzet (7,25%). Az országházba bejutott a JOBBIK, 26 parlamenti képviselővel (6,74%). A legnagyobb meglepetés a „LEHET MÁS A POLITIKA” politikai párt okozta, amely 5 parlamenti képviselővel rendelkezik (1,30%). Az SZDSZ és MDF a parlamentbe nem jutott be. A választások második körében (április 25.) még 57 egymandátumos választási körzetben fognak a voksolók szavazni – itt a egy jelölt sem kapott több mint 50% szavazatot. Amennyiben a FIDESZ itt 52 mandátumot szerez, meg van a parlamenti töbsége.
Fico Sólyom kijelentéseiről (15.03.2010)
Fico Róbert, Szlovákia minister elnök a mai sajtótájékoztatóján állást foglalt Solyom László, Magyarország köztársasági elnök kijelentéseihez (2010.március 13.) az állami nyelv oktatásához Szlovákián, Romániában és Szerbiában - mint idegen nyelvev oktatását. A Szlovákiai miniszter elnök szerint Sólyom László kijelentései támadják Szklovákia integritását, "Szlovákia államrendjének megtöréséről van szó", fűzte hozzá Fico.
Szlovákiai hazafisági törvény (14.03.2010)
2010 március 2 a Szlovákiai parlament elfogatta az úgynevezett „hazafissági törvényt”, amelyet a Szlovákiai nemzeti párt nyújtotta be. E törvény szerint, többek között, az iskolákban minden hétfőn a himnusz lesz játszva, minden iskola osztályban Szlovákia zászlaja, címere, a himnusz szövege és az alkotmány preambulája lesz. A törvény ellen a diákok már tiltakoztak a parlament előtt. Ameyniben a törvényt aláírja a köztársasági elnök, 2010 április 1 lesz érvényes.
Radicsová - lista vezető (28.02.2010)
Szombaton, 2010. február 27. a SDKÚ-DS választmányán Iveta Radicsová lett a parlamenti választmányi lista vezetőe. A második Ivan Miklos. A hírt több elektronikus szlovákiai híradási portál, rádió és TV csatorna is közölte. Az aktuális felmérések szerint a Demokratikus Keresztény párt kb. 15-18 posztot szerezne a Szlovákiai parlamentben (150 tagos). Ez jó hír, mert Iveta Radicsová inkább a konsenzus, megértés pártfogója nem csak Magyar - Szlovák eggyüttélésben. Mikulás Dzurinda már a parlamenti választmányi listán nem szerepel, de továbbá is a párt elnöke marad.
A SLOVHUN portál elindítása (16.02.2010)
2010, február 16. kán a SLOVHUN portál elkezte az üzemeltetését azzal a céllal, hogy segítse a mostani feszült Magyar - Szlovák viszonyok enyhítését. Több információt a "Portál célja" szekcióban olvashat.
Legfrissebb cikkek
- 1. Maďarský parlament rokuje o dvojakom štátnom občianstve
- 2. Dvojaké maďarsko-slovenské občianstvo
- 3. A Magyar parlamenti választások hatása a Magyar - Szlovák viszonyokra
- 4. Voľby v Maďarsku a ich vplyv na Slovensko – Maďarské vzťahy
- 5. Sólyom László szerint fontos a magyar nyelvű oktatás
- 6. Sólyom o potrebe výučby maďarského jazyka za hranicami MR
- 7. Szlovákiai Nyelvtörvény
- 8. Škodí hnutie Maďarských gárd Slovensko - Maďarským vzťahom?