A Magyar parlamenti választások hatása a Magyar - Szlovák viszonyokra

A FIDESZ-nek már az első választási kör befejezése után, meg van kormányzati többség (194 mandátumra van ehhez szükség). Ha a második fordulóban megszerzi a 2/3 többséghez szükséges 52 mandátumot (Orbán Viktor szerint ez nem lesz probléma), így a FIDESZ változtathat Magyarország irányzatán. A FIDESZ lényegében 1988-ban jött létre, egyféle ellensúlyt alakítva a korabeli kommunista rezsim ellen. Kezdetek óta, a magyar kulturális hagyományokat őrizte, és elősegítő készen ált a határon túli Magyarok támogatásában. A FIDESZ politikáját megerősítették Orbán Viktor kifejezései 8 évvel ezelőtt, hogy 15 millió Magyarnak a miniszterelnöke (Magyarországnak körülbelül 10,5 millió állampolgára van). Az Orbán-kormány bevezette az úgynevezett. "Magyar Igazolványt”, amelynek tulajdonosa Magyarországon különböző kedvezményeket vehetett igénybe. A FIDESZ mindenesetre a határon túli Magyarok támogatását fojtatni fogja, csak az a kérdés, hogy milyen mértékben és hogyan ösztönzi a határon túli Magyarokat. Hagyományosan, Magyarország es Szlovákia között a problémát csak a kissebségi nyelvhasználat jelenti – ez esetben a magyar nyelv használata Szlovákián. Lehet, hogy csak ez az egyetlen reális fekete pont a Magyar- Szlovák viszonyokban. Mindkét állam tagja az Európai Uniónak, sok közös álláspontjaink vannak, pld. a harmadik országok felé irányuló külpolitika, védelmi politika (NATO tagországok vagyunk), stb.
Az új Magyar kormány támogatása a határon túli Magyarok iránt arányos lesz a Magyarországi belpolitikai és gazdasági helyzethez. Orbán Viktor és a FIDESZ-nek, mint kormánypártnak a saját gazdasági problémák megoldására kellene a jövőben összpontosítania a figyelmét – arra, hogy a 2010 év (és az egész következő négy év alatt) biztosítja Magyarország jobb gazdasági helyzetét, az állampolgárok jó létét és a magas külföldi adósság csökkentését, kezdje teljesíteni választási ígéreteit. A felsoroltakat nem lehetelsz megoldani népszerűtlen intézkedések nélkül. És itt a valós veszély, hogy a FIDESZ saját kudarcait fedezve, a határon túli Magyarok helyzetét fogja napirendre tűzni.
Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke, a Magyarországi parlamenti választások első fordulója után, 2010.04.12 sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy hajlandó találkozni az új Magyar miniszterelnökkel az aktuális Magyar – Szlovák kapcsolatok megoldásairól tárgyalni. Az igazság az, hogy a mostani feszült helyzethez mind két ország hozzájárul (nem fogom értékelni, hogy mely többet, mely kevesebbet, mivel a két ország parlamentjében vannak, vagy lesznek a másik oldalról nevezve „szélsőséges nacionalista pártok”). Mindkét állam politikusainak, állampolgárainak tudatában kell lennie arról, hogy egy közös európai unióban élünk és a mesterséges Magyar – Szlovák feszültség gerjesztése csak a saját súlyos belpolitikai problémák figyelemelterelésére szolgál.
Ideális lenne, ha az új Magyar kormány a Szlovákiai választások ideéig nem foglalkozna a határon túli Magyarok problémaival. Először is, nem adna okot a "választási kampányra" Szlovákiában és különösen nem gerjesztené a feszültséget. Legjobb lenne, ha az új Magyar kormány kivárná a Szlovákiai választások eredményét, az új kormány felalítását és a közös (nem)egyetértéseket ősszel, hideg fejjel intézné.
Hogy ez milyen mértékben lesz sikeres, csakis a két ország politikusaitól függ.
Legfrissebb cikkek
- 1. Maďarský parlament rokuje o dvojakom štátnom občianstve
- 2. Dvojaké maďarsko-slovenské občianstvo
- 3. A Magyar parlamenti választások hatása a Magyar - Szlovák viszonyokra
- 4. Voľby v Maďarsku a ich vplyv na Slovensko – Maďarské vzťahy
- 5. Sólyom László szerint fontos a magyar nyelvű oktatás
- 6. Sólyom o potrebe výučby maďarského jazyka za hranicami MR
- 7. Szlovákiai Nyelvtörvény
- 8. Škodí hnutie Maďarských gárd Slovensko - Maďarským vzťahom?
Kommentek (0)
Komment hozzáadása