Szlovákiai aktuális hírek
Kettős állampolgárság: Róbert Fico, Szlovákia ministerelnöke a szlovák közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában (2010.05.16) kijelentette, hogy Szlovákiában még a magyar parlament döntése előtt meg kellene változtatni a hatályos törvényeket olyan értelemben, hogy az, aki felveszi egy másik állam állampolgárságát, veszítse el a szlovákot. Meggyőződése, hogy ez lenne a legmegfelelőbb válasz a magyar kezdeményezésekre. Ez alól a szabály alól csak a születéssel, illetve a házasság révén szerzett második állampolgárság jelentene kivételt.
Magyaroszági aktuális hírek
Gyurcsán új pártot alakított: Gyurcsány Ferenc, volt magyar államfő új pártot alakított, amely a Demokratikus koalíció nevet kapta. A politikai párt november 6. alakult a volt Demokrata párt alapjain, amelyet átneveztek. A Demokratikus koalíció elnöke Gyurcsány Ferenc lett, mely a párt alapító ülése követően hangoztatta, hogy a DK az ország legdemokratikusabb pártja lesz.
Fico Sólyom kijelentéseiről: Fico Róbert, Szlovákia minister elnök a mai sajtótájékoztatóján állást foglalt Solyom László, Magyarország köztársasági elnök kijelentéseihez (2010.március 13.) az állami nyelv oktatásához Szlovákián, Romániában és Szerbiában - mint idegen nyelvev oktatását. A Szlovákiai miniszter elnök szerint Sólyom László kijelentései támadják Szklovákia integritását, "Szlovákia államrendjének megtöréséről van szó", fűzte hozzá Fico.
Megalakul az új Országgűlés: Pénteken, május 14, 13 órakkor megalakul az új Országgűlés. Sólyom László, köztársasági elnök ünnepi beszédet mond, ezután Horváth János korelnökként beszédet mond, majd bejelenti, mely képviselőknél áll fenn összeférhetetlenség. Felszólal Bajnai Gordon leköszönő miniszterelnök. Orbán Viktor már miniszterelnök-jelöltként mond beszédet. Ezután következik a frakciók megalakításának és vezetőik nevének bejelentése. A képviselők titkos szavazáson választják meg az Országgyűlés tisztségviselőit: az elnököt, az alelnököket és a jegyzőket.
Vélemény kifejezése - komment hozzáadása lehetöséggel
A Magyar parlamenti választások hatása a Magyar - Szlovák viszonyokra
A FIDESZ - KDNP egyértelmű győzelme kimutatta, hogy Magyarország változást akar.
több »Sólyom László szerint fontos a magyar nyelvű oktatás
A magyar köztársasági elnök 2010 március 12.-14. hivatalosan látogatta meg a Serbiai Vajdaságot. A látogatása közben kifejezte nézőpontját a magyar nyelv oktatáséra a határon túli Magyarokkal kapcsolatosan.
több »Szlovákiai Nyelv törvény
Ismeri a Szlovákiai Nyelv törvény magyar fordítását. Mit gondol, mi ebben a törvényben a törvényellenes, magyarellenes?
több »Legfrissebb cikkek
Érdekes linkek
Több
Információs szerverek hírei
Malchárek je späť na Slovensku, o Bubeníkovej je ticho
zdroj:hnonline.sk
Kľúčová osoba zo spisu Gorila exminister hospodárstva Jirko Malchárek je späť na Slovensku. „Napísal som, že sa vrátim, som naspäť,“ uviedol pre ...
Gyanúsítottként hallgatták ki Kapolyi Lászlót
zdroj:nol.hu
Hűtlen kezelés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Kapolyi Lászlót. A szociáldemokrata párt elnöke, az MSZP volt ...
Palko pre HN: Ísť s Matovičom bolo riziko (video)
zdroj:hnonline.sk
Predseda KDS Vladimír Palko v rozhovore pre HN o svojom odchode z kandidátky OĽaNO:
Csurka Istvánról neveznék el az Új Színházat
zdroj:nol.hu
Aláírásgyűjtés indult azzal a céllal, hogy az Új Színházat nevezzék át Csurka István Színházra. Pozsgai Zsolt, a teátrum művészeti vezetője a hírre ...
SDKÚ padá k piatim percentám
zdroj:hnonline.sk
Strana dvojnásobného premiéra Mikuláša Dzurindu SDKÚ-DS padá v tieni kauzy Gorila k prahu zvoliteľnosti do parlamentu.
A Szolidaritás felszámolná az „orbáni rontást”
zdroj:nol.hu
Az „orbáni rontás” felszámolását megalapozó rekonstrukciós program elkészítése lehet a reménybeli Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal civil oldalának ...

